Megkaptuk a vízumot!

Jelentem megkaptuk a vízumot! :) Még 13 nap választ el minket Indiától! Alig várjuk, hogy ismét India földjére léphessünk. Pakoljuk a csomagokat, készítjük a backup-mobil-winchestereket, a memóriakártyákat a fényképezőgépbe, tervezgetjük hova ruccanjunk ki majd hétvégente. Az utolsó két hét nagyon húzós lesz: készülés és munka. És ez a két dolog nehezen fér meg egymás mellett, az a tapasztalatom. Barátokkal találkozás, munka, pihenés, munka, család, munka és munka. De megéri, utána ugyanez a munka már a 30 fokban vár minket, ami szerintem nagyban fogja a pozitív irányba módosítani a hangulatunkat. A héten beruháztunk egy-egy hátizsákra a Decathlonban, 30 literes, kézipoggyásznak és utazás közbeni laptop hordozónak tökéletes lesz, továbbá egy “túracipőre” amit inkább nem linkelek ide. Néhányszor lábfázás ellen jó lesz… Lementettem a mostani adataimat a laptopról egy külön erre a célra vett mentés-winchesterre, elkezdtük rendezgetni a filmeket, rendet teszek a munkában, egyszóval alig tudunk ülni már a fenekünkön :)  Ma gondolkoztam, hogy veszek még két kis hangfalat, hogy tudjak zenélni az út közben is – tavaly elvittem a két nagy hangfalat, külön dobozban és a hazaút kicsit viccesre kerekedett, a 30kg-os bőrönddel, a túlsúly miatti felárról ne is beszéljünk. Vagy arról se, hogy a reptéren derült ki reggel 5-kor, hogy amúgy nincs is jegyem. De ez egy másik történet… :)

Mostmár kimondhatom: csak egyszeri belépéses vízumot fizettünk és dupla belépésest kaptunk. Igen ez India, itt ez is megtörténhet, hogy elnézi valaki az árakat és jobban jársz. sokkal jobban. Persze nem lehet erre apellálni, benne van a pakliban, hogy a rendes, dupla belépéses vízum árát kell kifizetned, szóval nem vállalunk semmilyen felelősséget. Bár több barátomtól hallottam, hogy hasonlóan hozzám, az olcsóbbért kapták a drágábbat. Egyébként ezt többször előfordult már velem kint: szólni kellett az eladónak, hogy ne verje át magát annyira..instant jó karma remélem :)

 

Kommentek

Tagged with:
Posted in blog
Show Buttons
Share On Facebook
Share On Youtube
Contact us
Hide Buttons