Elindulunk Goáról és irány az igazi India!

Ígérem becsszó megpróbálok(!) mindennap írni egy blog posztot, hogy ti is átélhessétek velünk együtt, milyen India :) Valahogy annyi minden történik itt, minden egyes nap, hogy kifolyik az idő a kezeim közül. Minden este már hajnal 1-2 van mire odáig jutok, hogy írjak valamit, aztán persze elmixelem a dolgokat és inkább marad az alvás. Így sem jutok hajnal 4 előtt ágyba :) Főleg most, hogy megjött az első csoport, ezer millió dolgom van, rohanok, intézek, de hálIstennek minden rendben van. ( Hamár itt tartunk, nagyon zseniális könyv: Beszélgetések Istennel )

Na most, hogy kisiránkoztam magam itt a 35C-ban, vegyük szép sorba mi is történt az elmúlt 3 napban, amit Goán töltöttünk..

1. Nap

Mindenekelőtt indulás Budapestről, a hidegből..

Először is megérkezés volt ugye, ami simán ment. A repülő késett 10 percet kb, összeszedték a csomagot és irány Arambol Beach, csomagokkal és új élményekkel. Természetesen 2 előre szervezett taxi várta őket a reptéren, úgyhogy semmivel nem kellett foglalkozniuk, csak beszívni az új világ látványát, érezni, szagolni és tapintani :) Mindegyikből van itt bőven kéremszépen..

Rögtön első este belevetettük magunkat az Arambol Beachen minden este jelenlévő tömegbe a közös dobolásnál, bár a naplementét pont kihagytuk, de azt hiszem így is bravúros nyitást láthattunk :) Séta a parton, bevásárló utca, néhány biztoságosnak tűnő étel kipróbálása, majd közös beszélgetés nálam. Azt kell mondjam, hogy  a jetlag ( időeltolódásból következő alvási problémák ) és az alkohol közösen bámulatos tempóban képes alvásra késztetni embereket :)

2. Nap

A 2. nap délelőttjét kiadta a szakaszvezető szabadprogramnak :) Á mindenki úgyis csak a tengerre tud gondolni, bocs óceánra. Szóval felesleges lett volna bármi komolyat tervezni, jetlag lekűzdés, stb.. Na de a délután :) 2 szervezett taxi és irány Anjuna Beach, Goa egyik parti központja. Vacsora és néhány ital a parton, naplemente nézés az emeleti étteremből, homok, zene mindenhonnan. Aztán persze meg kellett kóstolni a partik elé települő helyi nénik omlett készítő üzemeinek termékét is. Azt kell mondjam zseniális, bár majd Roland tud erről gasztronómiailag lelkendezni. Miután hazaértünk ismét egy rövid közös beszélgetés és az általam készített leves elfogyasztása. Sőt, Édesanyám jóvoltából hamisítatlan, hazai BEJGLI várt minket. picit több mákossal, mert azt jobban szeretem.. ;)

3. Nap

A délelőtt ismét szabadprogramban telt, reggeli, óceánpart, árusok fogadása és elküldése ( számting aniting májfrend? ). 2-kor találkoztunk és irány a sweet lake. Ez egy édesvizű tó közvetlenül az óceánparton, mögötte dzsungel és egy hegy. ( erre mondjuk a Franciák dombot mondanának :D ) A dzsungelben lakik -  vagyis hát általában ott van – egy jógi, aki szertartásokat tart, jógázik és csatlakozni is lehet, illetve élvezni a társaságát. Mindezt a dzsungel közepén. Imádok ott lenni. Pici út a hegyen felfelé és ilyesmi fák között:

Este közös vacsora, pihenés, és reggel irány Old Goa és Mangalore felé.

 
Itt zajlott ez a három nap:

 

Kommentek

Tagged with:
Posted in Uncategorized
Show Buttons
Share On Facebook
Share On Youtube
Contact us
Hide Buttons